Hírlevél feliratkozás

Fontos

Váczi István
2019. január 21. 06:43 Élet

Az állam a csodát ígérő termékek legnagyobb vásárlója, de azért jut még neked is

Ígért már FORRADALMI, ÚJ gyógymódot egy internetes hirdetés? Ne dőlj be. Kikerülhetetlenek és kiirthatatlanok a kamutermékek hirdetései, pedig tavaly csak étrend-kiegészítőből 60 ezer dobozzal vontak be.

Torontáli Zoltán
2019. január 18. 15:49 Közélet

A minisztériumban pontosan látják, hogyan dolgoztatják túl a magyar munkást

A munkaügyi hivatal jelentése tisztán leírja, mi megy az ipari cégeknél, és az eredmény teljes mértékben rímel a rabszolgatörvényre.

Váczi István
2019. január 18. 06:53 Közélet, Vállalat

Földbe döngölt egy céget a kormány, majd letette előtte a fegyvert

A korábbi piacáról hét éve jogellenesen kiszorított Edenred lesz az egyik nyertese annak, hogy megszűnt az Erzsébet-utalvány forgalmazása.

Kevés iparágat érinthet olyan kellemetlenül egy rendezetlen brit EU-kilépés, mint a repülést, de az ágazati szereplők legalább mindent megtesznek annak érdekében, hogy felkészüljenek a legrosszabbra. Az ország és az EU közötti légi forgalom leállására minden bizonnyal nem kell számítani, a fedélzeten felszolgált ételek és italok utánpótlásával viszont már lehetnek problémák.

Tovább olvasom

Hajdu Miklós
2019. január 20. 19:01 Élet

A súlyos Facebook-függők olyan rosszul hozzák a döntéseket, mint az alkoholisták

Néhány év alatt megfordult, hogy mit gondol a világ a függőségről. Ma már nem csak a dohányzást vagy a heroinfogyasztást, hanem sokkal ártatlanabbnak tűnő dolgokat is függőségként kezelünk - a kutatások szerint joggal.

Tovább olvasom

A boltokba betérő vásárlókat vagy az éttermek vendégeit viszonylag kiszámíthatóan lehet befolyásolni bizonyos környezeti hatásokkal. Például gyorsabb vagy lassabb haladásra lehet bírni a vevőket a megfelelő zenével és színekkel, és jól ismert trükk a szupermarketekből az édességek elhelyezése a kasszáknál, amelyeket hajlamosak megkívánni a fizetéshez sorban állók, főleg a gyerekek.

Tovább olvasom

Torontáli Zoltán
2019. január 20. 07:35 Élet

Ezért fog elszabadulni a pokol, ha sokan elvégzik az olcsó otthoni DNS-tesztet

Rengeteg adatot nyernek ki egy nyálmintából a tesztelőcégek, de az eredményekkel óvatosan kellene bánni. Bemutatjuk a veszélyeket.

Tovább olvasom

Az inflációs beszámolókból legtöbbször általában csak az derül ki, hogy mennyivel nőtt a fogyasztói kosár ára, ami egy mesterséges, csak elméletben létező dolog, amiben az átlagos magyar kiadásait próbálják utánozni. Ám a statisztikai hivatal (KSH) rengeteg konkrét termék árát is közzéteszi minden hónapban. Ebből a táblázatból lehet megtudni, hogy átlagosan egy kiló liszt 150, egy palack 1,75 literes Coca Cola 350, egy fogkrém 487, míg egy férfi hajvágás 1950 forint volt tavaly decemberben Magyarországon.

Tovább olvasom

Kasnyik Márton
2019. január 19. 07:24 Podcast

Pethő András: A közönségük felé kell fordulniuk az újságoknak

G7 podcast! Eheti vendégünk Pethő András, a Direkt36 társadalapítója, akivel Simicska Lajos karrierívéről, a magyar sajtó finanszírozásáról és a Washington Postról beszélgettünk.

Tovább olvasom

Elbukott az amerikai szenátusban a kezdeményezés, amely visszavonta volna az amerikai pénzügyminisztérium döntését, amiben felfüggesztették az Oleg Gyeripaszka orosz alumíniumoligarcha cégeire vonatkozó szankciókat. Ugyan 11 republikánus átállt a demokratákhoz, és így 57-43 arányban megszavazták a döntést, de ez kevés volt, mivel érvényes döntéshez 60 szavazatos többségre lett volna szükség. Az alsóházban is szavaztak a kérdésről, ahol a republikánusok 70 százaléka támogatta a szankciók helyben hagyását - ennek azonban már nem volt tétje.

Tovább olvasom

Hetek óta nem telik el úgy nap, hogy ne lenne újabb erős hír a kínai Huawei és valamelyik fejlett nyugati ország közötti vita elmérgesedéséről. Ma az derült ki, hogy több más ország után már a németek is megtilthatják a cégnek, hogy a következő generációs mobilhálózatok építésében részt vegyen, az Oxfordi Egyetem pedig felmondta a kínaiakkal kötött eddigi összes támogatási szerződését.

A történetet azért nehéz átlátni és követni, mert egyre több szál jelenik meg benne, és az érintettek mindig egymásnak homlokegyenes ellentétes nyilatkozatokat tesznek.

Tovább olvasom

Torontáli Zoltán
2019. január 17. 17:45 Élet, Világ

A Gillette keményen nekiment a szexizmusnak, de ezzel Magyarországon nem fogunk találkozni

Valószínűleg nem fut majd a magyar médiában az a reklám, amely az angolszász világban nagy botrányt robbantott ki a férfias viselkedés újraértelmezésével.

Tovább olvasom

Megszavazta az Európai Parlament, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az Európai Unió tagállamainak járó közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban. A jelentést 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.

Tovább olvasom


cheap anello backpack NCS European News Web NCS NEWS web cheap tumi backpack NCS European News Web Ncs's News free sex video Ncs National news NCS European websites cheap hydro flask Water bottle